HTML

NYELVISZTÁN

"A nyelv semmivel sem inkább kulturális találmány, mint mondjuk a függőleges testhelyzet." (Steven Pinker)

Friss topikok

Linkblog

Hangtalan többnyelvűség

2011.03.24. 11:30 | hajófűtő

Természetes a számunkra, hogy különböző országokban az ott élők más-más nyelven szólnak egymáshoz (és hozzánk). Miért lepődünk meg mégis, ha kiderül, hogy a siketek és nagyothallók nyelve sem egységes és nemzetközi?

 

A Wikipédia adatai szerint az 1960-as évek óta kezelik önálló nyelvként a jelnyelvet. Pontosabban jelnyelveket. Hiszen a különböző anyanyelvű siketek – bár sok esetben hasonló jeleket használnak az adott szavakra, kifejezésekre – mind más-más rendszer segítségével kommunikálnak. A magyar jelnyelv (Ausztriával, Csehországgal, Finnországgal, Portugáliával és Szlovákiával ellentétben) azonban még mindig nem rendelkezik természetes nyelvet megillető „jogokkal” (bár lehetséges, hogy ez hamarosan megváltozik – a szerk.), így nem is teljesen tisztázott, milyen lehetőségek rejlenek a hivatalos nyelvként való elfogadtatásában.

Szinkronban. Rubint Réka aerobikóráját jeltolmács fordítja a hallássérült résztvevőknek 2008. május 25-én
Szinkronban. Rubint Réka aerobikóráját jeltolmács fordítja a hallássérült résztvevőknek 2008. május 25-én (Forrás: MTI, Mohai Balázs )

„Ha a hivatalos szervek elismernék, hogy természetes nyelv, nem pedig valamiféle kitalált és művi jelrendszer, netán puszta gesztikuláció, akkor sok mindenre nyílna lehetőségünk” – mondja Kozma Krisztina, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének munkatársa, jelnyelvi tolmács és jelnyelvkutató. – „Gondoljunk csak bele: siketek mindig is voltak, és mindig megpróbáltak kommunikálni egymással – a jelnyelv, akárcsak a többi, egyidős az emberiséggel.”

A SiNOSz természetesen évek óta harcol a jelnyelv elismertetéséért, és ez nem csak az eszmei célokkal magyarázható. Mivel a hivatalos keretek nincsenek meg, a magyar jelnyelv az oktatásban sem használható. Így azok a gyerekek, akik a siketek és nagyothallók iskolájában ismerkednek a világgal, szájról olvasva tanulhatnak – az órákon ugyanis tilos a jelnyelv használata, magyarázza Mongyi Péter jelnyelvkutató.

 

(J)eleink

A magyarországi helyzetet tovább bonyolítja, hogy korábban a „hallók” számára nem a magyar jelnyelvet, hanem az úgynevezett jelelt magyart kezdték el tanítani. A különbség felett korántsem lehet elsiklani. Míg az előbbi a vizualitás követelményeinek felel meg, az utóbbi pusztán a hangzó magyar nyelv lenyomata, hiszen annak nyelvtani szabályait követi. A jelelt magyar „piacra dobása” tehát nemigen könnyítette meg sem a siketek, sem a hallók dolgát, sőt, sokszor inkább akadályt jelentett a valódi jelnyelv újratanulásában. Mára azért ezen a téren is javult a helyzet. „Lassan elindult egy pozitív folyamat, például az európai uniós pályázatok eredményeképp tisztán jelnyelvi tankönyvek jelennek meg” – mondja Kozma Krisztina.

A sokadik csavar a történetben pedig, hogy – de miért is lenne másképp? – nem csupán egyetlen egységes magyar jelnyelvről beszélhetünk. Hiszen ahogyan a különböző országok (jel)nyelvei a kulturális és helyzeti különbségekből adódóan eltérőek, úgy egy ország más-más régióiban óhatatlanul kialakulnak a dialektusok – legyen szó hangzó nyelvről vagy kézjelek alkotta kommunikációról. „A siketeket nem kell külön jelelni tanítani: ez az ő anyanyelvük. Természetes módon, akár a többi kisgyerek a beszédet, megtanulják a szüleiktől, vagy ha ők nem siketek, a többi gyerektől... és érthető módon a saját környékük nyelvjárását sajátítják el” – érvel Kozma Krisztina.

A Magyarországon ma fellelhető hét jelnyelvi dialektus (ábécében: a budapesti, a debreceni, az egri, a kaposvári, a soproni, a szegedi és a váci) persze nem különbözik drasztikus mértékben – megértik egymást, akárcsak a debreceni ember a szegedit, de munkavállaláskor már gondot jelenthet. „Ha például egy Egerben tanult tolmács kerül Budapestre, nem biztos, hogy munkát kap, mert mondjuk egy televíziós közvetítéskor a legtöbb siket által beszélt budapesti jelnyelvet, nem pedig a saját nyelvjárását kell használnia” – veszi át a szót Mongyi Péter. – „Nagy szükség lenne ezeknek a változatoknak az egységesítésére, hogy kialakulhasson egy sztenderd magyar jelnyelv, aminek logikus módon a budapesti lenne az alapja” – véli. Bár a vidéki ember önérzete rögtön működésbe léphetne erre a kijelentésre, a szakértők azt mondják, a siketek között érdekes módon ebből nincs komoly konfliktus. A (költözéssel amúgy is összemosódó) különbségek egyrészt ugyanis leginkább abban nyilvánulnak meg, hogy egy-egy szóra sok „szinonima”, pl. hét-nyolc jel létezik, másrészt pedig közös a cél: az egységes, hatékony nyelvhasználat.

Egy fontos jel – oktatás jelnyelvi tanulóknak
Egy fontos jel – oktatás jelnyelvi tanulóknak (Forrás: MTI, Czimbal Gyula)

 

Gestuno: a működő példa

Úgy tűnik, a siketek halló társaiknál nemzetközi szinten is sikeresebbek az egységesítésben. Bár az eszperantóval szokás párhuzamba állítani, a Gestuno, azaz a nemzetközi jelnyelv egy lényeges pontban mindenképp különbözik Zamenhof találmányától. A Gestuno ugyanis széles körben elterjedt a siketek között, és a nemzetközi rendezvények bevált eszköze. A több nyelvet bíró jelnyelvi tolmácsok is az anyanyelvük mellett a legtöbbször a Gestuno segítségével közvetítenek, hiszen a világ minden táján használatos. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a különböző anyanyelvű siketek nagyon ritkán tanulják meg egymás jelnyelvét: Magyarországon legfeljebb az angol vagy a német jelelést ismerő magyar tolmácsok fordulnak elő – aligha lenne könnyű feladat magyarról orosz jelnyelvre közvetítő szakembert találni.

„A Gestuno egyetlen hátránya, hogy mivel mesterséges, a nyelvtani rendszere nem igazán kiforrott még” – magyaráz Mongyi Péter. – „Ugyanakkor annak, aki már otthonosan mozog a vizuális jelek és önkifejezés világában, és kialakult a gesztikulációja, mimikája – ami jeleléskor különösen hangsúlyos –, könnyen elsajátíthatja.” Tulajdonképpen ez utóbbi az, ami a legalapvetőbb szemléletbeli különbséget jelenti a „jelelő” és beszélő gondolkodása között, derül ki a jelnyelvkutatók szavaiból. Egy vizuálisan gondolkodó ember nyelvszemlélete sokban eltér az átlagostól. Hiszen – bár ezekben a nyelvekben sok egyezményes jel előfordul (ilyen például a napok, hónapok neve) –, az önkifejezésnek globálisabbnak, egyértelműbbnek és a szó szoros értelmében látványosabbnak kell lennie.

 

Záróakkord

A többrétegű kommunikációtól kissé fáradtan indulok el a SiNOSz folyosóján. Két nő jön szembe velem, a kezükben kávéscsésze, hangtalan beszélgetésük élénk, egészen belefeledkeznek a sztoriba. Mellém érnek, az egyikük odafordul, kérdez valamit. A világ legtermészetesebb módján persze – jelnyelven. Zavart fejrázásomra kedves mosoly a válasz, némi sajnálkozás az arcukon... és csevegnek tovább.

Feszengek. Mert hát mégiscsak magyarul kérdeztek.

De hogy milyen nyelvjárásban, sosem tudom meg.

 

Tóth-Bogár Katalin

 

Szólj hozzá!

Címkék: jelnyelv többnyelvűség

A bejegyzés trackback címe:

https://nyelvisztan.blog.hu/api/trackback/id/tr132767586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.