Szarajevó, balkáni háborúk, Bosnyák téri piac… valószínűleg ezek jutnak eszébe az átlag magyarnak, ha a bosnyák szóval találkozik. Mennyit tudunk vajon erről a horvátok és szerbek között élő kis népről és nyelvéről? A multietnikus Balkán-félszigeten beszélt számtalan különböző nyelv közül a bosnyákot mutatja be Tóth-Bogár Katalin.
A mosztari öreg híd – Csontváry híres festményén
Hányan és hol?
Ma 2,2 és 4 millió közé teszik a bosnyákot beszélők számát. A nyelvet Bosznia és Hercegovina, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Macedónia és Montenegró területén ismerik és használják. Boszniában hivatalos nyelv, de Montenegró és Szerbia egyes településein is engedélyezett a hivatalos használata.
Nem véletlen a beszélőkre vonatkozó óvatos fogalmazásunk – ha ezeknek az (anyanyelvi) nyelvhasználóknak a nemzetiségét is meg kellene határoznunk, komoly bajban lennénk. És nem csak azért, mert a Balkán olvasztótégelyében a lehetséges összes módon keveredtek már a legkülönbözőbb, persze főként délszláv népek és népcsoportok. Hanem azért is, mert már első lépésben gondolkodóba esik az ember: kire is mondjuk, hogy bosnyák? Bosznia és Hercegovina állampolgárára? Netán a muzulmán vallásúakra? Vagy a bosnyák anyanyelvűekre? Egyáltalán, milyen a bosnyák nyelv?
Nos, ha nagyon leegyszerűsítjük: olyan, akár a horvát vagy a szerb. A gyakorlatlan magyar turista aligha tudja megkülönböztetni egy bosnyák házaspár beszédét egy horvátétól, mondjuk, Szarajevó utcáin. De nincs miért megrónunk szegény magyar turistát – a különbségek ugyanis valóban nehezen állapíthatók meg, sokszor még a (valamelyik szláv) nyelvet beszélők számára is. Ennek az az egyszerű oka, hogy a bosnyák nyelv valóban mint két mankóra, úgy támaszkodik a szerbre és a horvátra is. A három nyelv egymáshoz való viszonyának talán legérdekesebb eleme, hogy a bosnyák hangtani, alaktani vagy éppen mondattani sajátosságai „vagy a horvát, vagy a szerb, vagy mind a két utóbbi tulajdonságaival azonosak” – olvasható a Wikipédia szócikkében.
Mit és hogyan?
Ami viszont egyértelműen elkülöníti a bosnyákot rokonaitól, az a szókincse – egészen pontosan a szókincsének erősen törökös jellege. A három nyelv közül ugyanis a legtöbb török szó természetesen a bosnyákban található. A magyarázat itt is kézenfekvő: mivel a bosnyákok muzulmánok, már csak napi rutinjukból, életmódjukból adódóan is fellelhetők a nyelvben olyan kifejezések, amelyeket a másik kettő – ötszáz évnyi török fennhatóság ide vagy oda – nem őrzött meg.
Mivel a bosnyák nyelvhez és kultúrához szorosan kapcsolódik a vallás – és ennek kapcsán a török hódoltság – kérdése is, kihagyhatatlan a történelmi háttér. Az Oszmán Birodalom ötszáz évig tartó fennhatósága idején számos keresztény (ortodox) vallású szláv tért át a Balkánon a muzulmán hitre.
Ugyan a jelenség egyáltalán nem lehetett ritka más térségekben sem, a legtömegesebben viszont minden bizonnyal a bosnyákok lakta területeken ment végbe – írja töriblog. Olyannyira, hogy ma már gyakorlatilag egyet jelent a „bosnyák” a muzulmán vallású délszlávval, hiszen rajtuk kívül elenyésző a „muszlim”, ahogyan magukat nevezik, a délszláv népek között.
Az lenne tehát a csoda, ha nem hemzsegnének török jövevényszavak a nyelvben. Míg a horvátban és a szerbben a nyelvújítás és reformok hatására igen kevés, addig a bosnyákban számtalan török vagy török eredetű kifejezés fordul elő.
Honnan és hova?
Rendkívül érdekes a nyelv két tűz közötti helyzete: egyformán megértik a szerbek és a horvátok is, a nyelvtan terén csupán minimálisak az eltérések. A bosnyák azonban mégsem pusztán e két nyelv sajátos nyelvváltozata.
A szókincsben különösen látványosan tetten érhető, hogy mindkét nyelvvel szoros szimbiózisban élt és él a bosnyák. Amellett ugyanis, hogy bizonyos kifejezések a szerbbel, míg mások a horváttal azonosak, előfordul az is, hogy a szerb és a horvát nyelv megfelelő szava, szókapcsolata egyaránt szerves része a bosnyák szókincsnek.
Jó példa erre a hónapok neve. Míg a szerb a latinos változatot használja az év hónapjainak megnevezésére (januar, februar, mart...), addig a horvát az értelmező megoldást választja, és „horvátosított” néven nevezi őket: travanj (vagyis fűnövés: április), listopad (vagyis levélhullás: október). A bosnyák nyelv roppant toleráns módon mindkét megnevezést átveszi és használja is. Igaz, a latin eredetűt részesíti előnyben. Ez a hozzáállás egyébként megfigyelhető az idegen szavak átvételében is. Akárcsak a szerb nyelv, a bosnyák is hajlamos befogadni a latin eredetű, idegen szavakat – a horváttal ellentétben, ami általában ragaszkodik a szláv alapú megnevezésekhez.
Ábécéjük latin betűs – a cirillből a török idők alatt arabra, majd onnan a latin betűkészletre váltottak. A ma használatosabb latin mellett – ismét a kompromisszum jegyében – ugyanakkor a cirill írást is elfogadják.
Kinek és minek?
A balkáni délszláv nyelveket összefűző kapcsok tehát szorosak – bármennyire is próbálják azt alkalmasint minél távolabbinak feltűntetni különböző korok különböző politikusai. A bosnyák nyelv csupán 1995 óta különül el hivatalosan is többi délszláv rokonától. A bosnyákokat és nyelvüket kevésbé (vagy legfeljebb vendégmunkásként) ismerő európaiak sokan vélhetik úgy, a bosnyákok nem is beszélnek „különálló” nyelven. Míg a horvát vagy a szerb a turizmus, a politika vagy a sport miatt ismertebb lehet a számunkra, addig a bosnyákokat nem egy helyen emlegetik pusztán muzulmán vallású szlávokként, nyelvüket pedig eltörökösödött szerb nyelvként. Kíváncsiak lennénk azonban, mit szólnának a nyelvüket nap mint nap bosnyákként használók ehhez. Valószínűleg vállat rándítanának, netán még a szájuk is mosolyra húzódna, azután visszatérnének teendőjükhöz vagy folytatnák a csevegést szomszédjukkal – bosnyákul.
