Sokáig a pszichológiát sem tartották tudománynak, mondja a grafológus, hogy védje a mundér becsületét. Igaza van-e? Öt kérdés és válasz a grafológiáról: mielőtt elemeztetné írásképét, olvassa el cikkünket! Az is kiderül belőle, miért kell valójában kézzel írott önéletrajz és mit csinál az igazságügyi írásszakértő.
A Népszabadság a minap terjedelmes cikket tett közé a grafológiáról, amelynek szerzője egyértelműen állást foglalt a módszer mellett. Röviden szó volt arról is, hogy „a kézírásalapú személyiségvizsgálat megítélése hazánkban erősen szkeptikus”, de az már nem derült ki, miért. Eláruljuk!
Olyan, mit a pszichológia?
A grafológusok előszeretettel érvelnek azzal, hogy a pszichológiát is sokáig nem tartották tudománynak, aztán mégis kivívta magának az elismerést. Igen ám, de ez a hasonlat nagy mértékben sántít!
A pszichológia kialakulásakor még nem voltak jól rögzített elképzelések arról, tulajdonképpen mitől lesz valami tudomány. Már az ókorban is sokan írtak a gondolkodásról, a „psziché” fogalma az ókori görög filozófusoktól eredeztethető. A tudomány mai értelemben vett általános módszertana azonban még nem létezett: nem végeztek ismételt kísérleteket, nem állítottak fel vizsgálandó hipotéziseket.
A természettudományoknak hamarabb alakult ki módszertana, mint a pszichológiának, ez valóban igaz. Leginkább azért történt ez így, mert a kutatók Nyugaton sokáig úgy gondolták, a lelki jelenségeket nem lehet mérni. Ezt az álláspontot képviselte még Kant német filozófus is a tizennyolcadik században – pedig nem sokkal később, 1879-ben már megnyílt Lipcsében a világ első pszichológiai laboratóriuma! Magyarországon húsz évre rá, 1899-ben alakult meg az első hasonló intézmény.
A rafinált megoldás az volt, hogy nem a gondolkodást mérték, hanem aviselkedést. Ez a mai napig így van: a pszichológiai kutatók által használt adatok vagy viselkedésesek, vagy biológiaiak (például ilyen az agyi véráramlás). Az önbeszámolás – kérdésekre válaszolás, feleletválasztásos teszt, és így tovább – szintén viselkedés, és mint ilyen, rögzíthető, ismételten megfigyelhető. Ha pedig lehet mérni, onnantól fogva ugyanazt kell tenni az adatokkal, mint bármilyen más természeti jelenség esetében: azt pedig már más tudományterületek képviselői kidolgozták.
Természetesen az írás szintén az emberi viselkedések közé tartozik, elég furcsa lenne azt állítani, hogy nem az! Valóban vizsgálják is tudományosan, a kutatók foglalkoznak például a különféle betegségek, rendellenességek következtében előállt írászavarokkal, a különböző fajta írások olvasástanulásra gyakorolt hatásával, és így tovább.
Akkor mi a baj a grafológiával?
A trükk az, hogy amit konkrétan a grafológusok csinálnak, annak a gondosan megtervezett kísérletek épp az ellenkezőjét mutatják ki. A grafológia központi állításai, hogy a személyiségjellemzők megbízhatóan kideríthetőek abból, hogy megvizsgáljuk az illető személy írását; illetve hogy a grafológusok erre jobban képesek, mint az e tekintetben képzetlen emberek. Ezen két állítás közül azonban egyiket sem sikerült mérési adatokkal alátámasztani!
Ha egy témában sok hasonló vizsgálat születik, azokat egy erre a célra kitalált eljárással összesítik a tudósok – ezt metaanalízisnek hívják. Ha bármilyen módszer hatékonyságára kíváncsiak vagyunk, érdemes először az idevágó metaanalíziseket megkeresni. (Több is lehet belőlük.) A grafológiával kapcsolatban kettőt találtunk: Neter és Ben-Shakhar (1989) arra a kérdésre keresték a választ, meg lehet-e a grafológia segítségével állapítani, be fog-e válni a vizsgált személy a munkahelyen. Tizenhét publikált vizsgálatot összegeztek, és arra az eredményre jutottak, hogy ha semleges szöveget kellett értékelni, akkor a grafológusok egyáltalán nem tudták ezt előrejelezni. Ha nem semleges volt a szöveg – például valakinek a saját kézzel írott önéletrajza, ahol a tartalomból lehet következtetni a személyiségre –, akkor is kimondottan rosszul teljesítettek. Geoffrey Dean pedig 1992-ben több mint kétszáz olyan vizsgálatot összesített, amelyben a grafológiát személyiségvonások előrejelzésére használták (lásd: King és Koehler, 2000). Az eredmény: igen kis hatékonyság.
Diszkriminálni azonban lehet az írásminta alapján. Habár személyiségvonások nem állapíthatók meg, több kísérlet arra az eredményre jutott, hogy a véletlennél nagyobb arányban található el a szöveg írójának neme, és erre mindennemű szakképzés nélkül is képesek az emberek (tehát nem kell hozzá grafológus). Az életkor pedig abból is kikövetkeztethető, mikor hogyan tanították a kézírást az iskolában.
Tényleg ez a HR-esek kedvenc módszere?
Egy svájci vizsgálat Bangerter és munkatársai kutatócsoportjától arról szolgáltatott adatokat, hogy a munkahelyi kiválasztásban az emberek túlbecsülik a grafológia szerepét. Statisztikát készítettek a helyi álláshirdetésekről, és az derült ki, hogy csak töredéküknél kérnek bármilyen kézzel írt szöveget (motivációs levelet, önéletrajzot), ráadásul ez az arány egyre csökken: 2000 óta 1% alá esett! Majd kikérdeztek 63 személyügyi szakembert, miért kérnek kézzel írt levelet. Meglepő válaszok születtek: közülük is csak 14 fő (22%) elemeztette grafológiailag a szöveget. A többiek például azért követeltek meg ilyen dokumentumot, hogy kiszűrjék a nem eléggé motivált jelentkezőket, vagy hogy lássák, a válaszadó megértette-e az álláshirdetés tartalmát...
Miért hiszen az emberek mégis a grafológiában?
Ezt a kérdést ezidáig nem sokat tanulmányozták (azon túl, hogy miért hisznek az emberek általánosságban áltudományos nézetekben), de létezik egy érdekes kutatás a témában. King és Koehler (2000) kimutatták, hogy ha laikusoknak írásmintákat és velük semmilyen kapcsolatban nem lévő személyiségleírásokat adnak, a válaszadók mégis kapcsolatot fognak látni a személyiségvonások és az írásminták egyes jellemzői között, ráadásul ez a kapcsolat olyan lesz, mint amilyet a grafológusok vélnek fölfedezni: például hogy aki kisebb betűkkel ír, az szerényebb.
Ugyanők egy második kísérletben pedig kimondottan úgy készítették el a résztvevők által megítélendő anyagot, hogy a kapcsolat a grafológiával ellenkező legyen (tehát például akikről azt állította a személyiségleírás, hogy szerényebbek, azoknak nagyobb betűs volt az írása). A kísérleti személyek így is a grafológusok által leírt kapcsolatokat láttak!
Mi okozhatja ezt a jelenséget? A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a grafológia tulajdonképpen az írással kapcsolatos saját alaptalan előítéleteink rendszerbe foglalt változata. Ez megmagyarázza azt is, miért volt képes fennmaradni annak ellenére, hogy a tapasztalat cáfolta a megbízhatóságát.
Mit csinál az igazságügyi írásszakértő? Ő is grafológus?
Általában nem. Az igazságügyi írásszakértő feladata nem a személyiség vizsgálata, hanem olyasféle kérdések megállapítása, hogy például ugyanaz az ember írt-e alá két különböző szerződést, vagy ugyanazon az írógépen gépelték-e őket. Ismerik a dokumentumhamisítások módszereit és észre tudják venni azokat.
Az igazságügyi írásszakértés és a grafológia ha szigorúan vesszük, kizárja egymást, mert a hatályos jogszabály a következőképp szól (ez más szakértőkre is vonatkozik, például az orvosszakértőkre):
„Az igazságügyi szakértő feladata, hogy a bíróság, az ügyészség, a rendőrség és a jogszabályban meghatározott más hatóság kirendelése, vagy megbízás alapján, a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését.” (2005. évi XLVII. törvény, 1.§ (1), a mi kiemelésünkkel)
A gyakorlatban Magyarországon vannak olyan igazságügyi írásszakértők, akik egyben grafológusok is...
Takács Boglárka
