A mára már rég elfeledett regényt a maga idejében erkölcstelennek kiáltották ki és közfelháborodást okozott. A Kalligram egy tavalyi számában Bíró-Balogh Tamás izgalmas történetet tár elénk – Az ő tanulmánya alapján foglaltuk össze a történetet. Menjünk most vissza az időben egészen 1910-ig, és elevenítsük fel két rivális újság, az Alkotmány és a Népszava harcát egy botrányos műfordítás kapcsán!
„Huszonhárom kiadás, hagyatt-homlok érdeklődés, hevenyészett fordítások; érthető és szinte hagyományos visszahangja az olyan könyvek mejelenésének, amelyekről híre kél, hogy társadalmon kívüli szerelmi élet, tágabb élvezetmorál vagy napi társalgásból száműzött életmotívumok szellőztetődnek bennük.”
Kaffka Margit, a Nyugat recenzense kezdte így a cikkét, amely történetünk főszereplőjéről szól, Else Jerusalem zsidó származású osztrák írónő regényéről, A Szent skarabäusról. Kaffka Margit szerint a könyv központi témája a prostitúció, ez tehát az, amivel kiérdemelte az olvasóközönség széles körű érdeklődését. Olyannyira népszerű volt, hogy mire a magyar fordításra bárki is gondolt volna, a német eredeti huszonhárom kiadást megért, 1919-ben pedig némafilmet forgattak belőle. A magyar kiadás sem volt kevésbé kapós, ugyanis a megjelent hatezer példányból a rendőrség már csak hatot tudott volna lefoglalni a kiadónál. De ne szaladjunk ennyire előre!
Else Jerusalem regényéhez ma már csak antikváriumokban lehet hozzájutni, de valószínűleg ezeken a polcokon sem fordulnak elő túl sűrűn A Szent skarabäuskiadásai.
Botrányos regény: A Szent Skarabaus
A regény főhősnője egy nyilvánosházban (az úgynevezett Vörösházban) született és nevelkedett lány, Milada, aki tanulással és munkával egészen a gazdaasszonyságig jut el. Aztán szerelmes lesz, de nagyravágyása nem hagyja nyugodni, szerelme apjától pénzt fogad el és egy távoli faluba utazik, ahol letelepszik és menedékházat épít gyerekeknek. A regény tehát túlélésről és felemelkedésről szól, egy prostituáltról, aki megmutatja, hogy számukra is van kiút.
A magyar kiadással kapcsolatban két ismert nevet kell megemlíteni: Kunfi Zsigmondét és Kosztolányi Dezsőét. Kunfi Zsigmondra szociáldemokrata politikusként és publicistaként emlékezhetünk leginkább (a Népszava korabeli vezércikkeinek és belső publicisztikájának nagy részét ő írta), pedig szépirodalmi hajlamai is voltak, ám ezeket igyekezett féken tartani. Igyekezete nem volt mindig eredményes, ugyanis A Szent skarabäusz prózai részeinek fordítását ő jegyzi.
A lírai betéteket pedig barátja, kollégája Kosztolányi Dezső fordította, akivel a Budapesti Naplónál és a Népszavánál is együtt dolgoztak.Kosztolányi Dezsőt bizonyára nem kell bemutatni, de érdemes megemlíteni, hogy a versek fordítását Bíró-Balogh szerint valószínűleg csak a pénzért vállalta. Ezt bizonyítja, hogy ezek a versek nem is szerepelnek ismert fordításai között, sőt, neve csak a címlap verzóján (hátoldalán) szerepel.
Nézzük, hogy milyen versbetétekről van szó! Vigyázat, „pornográf” idézetek következnek.
„Ringa, ringa, rája...
A nagybácsi mostan
Járkál a tilosban,
Szüzlány a babája.”
A pikáns tartalom ebben az esetben igencsak eufemisztikus kifejezésekbe van burkolva, ám találhatunk explicitebb kifejezéseket is:
„Egy kis ondózás nem árt
Nem tesz a kedélybe kárt.”
Egyes esetekben balladai homály fedi az eseményeket. Az alábbi esetben legfeljebb a leányokra aggatott jelzőkből sejthetjük, mi történet a katonák érkezése és távozása között:
„Katonák, vitézek, barna szép katonák,
Lovagolnak – sej, haj – kisvároson át,
Hires ez a város, de hiresebb nála,
Gyönyörü, gömbölyü szemrevaló lánya,
Melegszemü, melles
Kellemetes, kedves
Leánya – sej, haj –
Leánya.
Katonák, vizétek, barna szép katonák,
Lovagolnak – sej, haj – lovagolnak tovább.”
A versbetétekről aligha gondolhatnánk, hogy a játékos, virtóz nyelvezetű költő fordította:
Helyre kicsi asszony -
Hej, de kicsi asszony -
Helyre kicsi, hej, de kicsi,
Hej, de kicsi asszony...
Az alábbi kétsorost versnek is alig tekinthetjük:
A városba kék sietni – sietni,
Gyere velem rúzsám...
A népies jelleg máshol is megnyilvánul:
Ha elhagyott a kedvesed,
Keress egy másikat helyette!
De legjobb, ha batyúd veszed
És futsz a városból sietve.
Érdekes egzotikum a szentföldi helyszín és a petőfies alföldi csárdahangulat keverése:
Az askaloni mulatóba
Iszik, iszik három nap óta
Egy bus legény...
Ezzel lényegében be is mutattuk az összes versbetétet – ezeken kívül egyetlen egy hosszabb versbetét van a regényben. Ezt külön oldalon közöljük.
Abnormális állapotok, szexuális elfajzás
A regényt a Népszava könyvkereskedése adta ki könyv alakban és füzetekben, az első füzetet pedig ingyen osztogatták, ahogy egy újságcikkből kiderül, olyan helyek közelében, ahol fiatal lányok és asszonyok dolgoztak. Ne értsük félre, itt valóban munkásnőkre kell gondolnunk, a könyvet ugyanis valószínűleg inkább romantikus, mint pornografikus kiadványnak szánták.
A megjelenés után pedig azonnal jöttek is a reflexiók, pontosabban a támadások. A konzervatív-keresztény nemzeti eszméket hírdető Alkotmány így nyilatkozott a regénnyel kapcsolatos cikkében:
„Abnormális állapotok megszűntetéséhez óhajtunk hozzájárulni akkor, amikor szót emelünk az erkölcsi züllés meggátlásának érdekében.”
Azon felül, hogy idegroncsoló pornografikus írásnak, a szexuális elfajzás előmozdítójának nevezték a regényt, azzal is vádolták, hogy „megmételyezi a lelket s a fiatal leányt az erkölcsi degeneráltság züllött világába dönti”.
Egészen elragadta őket az erkölcsi elfajzás elleni harc:
„Ne engedjük, hogy meghonosítsák köztünk ezeket a gyalázatos olvasmányokat! Akadályozzuk meg, hogy gyökeret verjen könyves polcunkon. Írtsuk ki mind, mind, mind – menthetetlenül! Gyermekeink lelkének megmentéséről, annak liliomfehéren való megőrzéséről, jövőjéről és a családi tűzhely békés boldogságáról van szó!”
Kibújik a szög a zsákból
Nem váratlan a konzervatív-keresztény Alkotmány felháborodása, hiszen a regény a prostitúció témáját dolgozta fel. Persze figyelembe vehették volna, hogy a történet egy prostituált lány felemelkedéséről, a bűnös életből való kiszakadásáról és kvázi megtéréséről szól, de még abban sem lehetünk biztosak, hogy az Alkotmány recenzense olvasta a könyvet. A hangulatot csak fokozta, hogy Kunfi Zsigmond a regényt beharangozó cikkében egyenesen a papságot vádolta, hogy álszenteskedésükkel előmozdították az efféle témák irodalmi ábrázolásának lehetőségét.
A regényben semmi nincs, amit pornográfiának nevezhetnénk. A pornográfiaeredeti jelentése azonban 'prostituáltakat ábrázoló rajz vagy írás' – és a regény valóban prostituáltakról szól. (A szerk.)
A Népszava és az Alkotmány riválisok voltak. Utóbbi odáig ment, hogy feljelentést tett pornográfia vádjával. A Népszava ellentámadásba ment át. Tudták ugyanis, hogy az Alkotmány cikkírója, Somogyi Imre mindössze tizenhat (!) éves volt, így mi sem volt kézenfekvőbb, mint hogy megkérdőjelezzék nemi érettségét.
„Nagyon szegény és beteg ember, akiben a prostitúció szó nem gondolatokat, nem képzeleteket, nem a szörnyű nyomor, ember- és életpusztulás gondolatát kelti föl, hanem csak mocskos gerjedelmeket, fajtalan gondolatokat, bujálkodást. (…) Nem rendőrségre, hanem idegorvosra van szükség.”
Sőt, egyenesen a vallásos irodalmat támadták:
„... Liguori szent Alfonz morálteológiáját, amely az összes emberi fajtalanságoknak leírását tartalmazza, nem kívánják a rendőrséggel elkoboztatni. Még a bibliát se ajánlják az illetékes hatóságok figyemébe, amely pedig visszataszító és undorító jeleneteket bőven tartalmaz.”
"Szemenszedett népbolondítás - semmi más."
Végül aztán Kosztolányi Dezső neve is előkerült a vitában. Nem úgy, ahogy várható lett volna, tehát hogy őt is zülléssel, szodómiával és egyéb hangzatos bűnökkel vádolják, ugyanis az Alkotmány nem hitte el, amit a regény címlapjának verzója állított. Szerintük az, hogy Kosztolányi Dezsőnek köze volt a fordításhoz, hazugság volt.
„Hogy minél nagyobb tömegben csoportosuljanak az olvasók és minél többet tudjanak hangzatos frázisokkal megnyerni, a kiadó urak elkövették azt a bájos tréfát, hogy a füzet tartalmát itt-ott szimbolizálták Lenauból és Göetheből citált versszakokkkal, amit a füzet szerint állítólag Kosztolányi Dezső fordított. Néhány szót ehhez. Tudtunkkal Kosztolányi Dezső katholikus ember s mint ilyen, katholikus író is. S ha valaki katholikus író, nem cselekszik olyan dolgot, hogy egy prostituált, erkölcstelen ponyvaregény összeállításába segédkezzék. Egyébként Kosztolányi Dezső nevével nem ponyvairodalom terén szoktunk találkozni. Szerintünk ez csak reklám. Szemenszedett népbolondítás – semmi más.”
Mindenesetre a feljelentés valós volt, a kiadót megvádolták pornográfiával, elkozbás azonban nem került sor. Nem csak azért, mert nem lett volna mit, ugyanis addigra a kiadott hatezer példányból összesen hat darab maradt a kiadónál, a könyvkereskedésekbe szétküldöttek pedig mind elfogytak. Ahogy Az Est írta – az esetleges elkobzás csak akadémikus jellegű lett volna.
Az ügy következménye mindösszesen annyi volt, hogy egy rövid ideig nem hirdették a Népszavában a regényt, csak az írónő magánéletéről írtak (persze mi ez, ha nem burkolt hirdetés?). Aztán a hirdetések újra megjelentek, Kaffka Margit fentebb idézett kritikája is megszületett, a regény tehát kanonizálódott. A második magyar kiadás 1918-ban, változatlan szöveggel jelent meg.
Egy kis adalék a történet végére
Hagyjuk most magukra a rivalizáló újságokat és a regényt, nézzük meg inkább, mi történt Kosztolányi Dezsővel és Kunfi Zsigmonddal a későbbiekben!
Nem sok jó, már ami a barátságukat illeti. Ahogy arról már írtunk korábban, 1919-ben Kosztolányi a szélsőjobboldali Új Nemzedék munkatársa lett, így egykori szociáldemokrata munkatársai – köztük Kunfi is – az ellenségeivé váltak. Az Új Nemzedék hasábjain Kosztolányi nem sűrűn írta alá a cikkeit, és egy ilyen névtelen vezércikkben, 1920-ban meg is emlékezett egykori barátjáról, Ady Endre (!) védelmében.
„Ady Endrében sem a nagy költőt szerették, de a politikust. Meggyalázott koporsójánál Kunfi Zsigmond kegyeletsértő barbarizmussal úgy ünnepelte őt, mint valami szájas politikust, aki a diadalmas fajta igazát papolta.”
Fontos megjegyezni, hogy Kosztolányi Dezső saját elmondása szerint azokkal a cikkekkel, amikhez nem adta a nevét, nem vállalt közösséget. Tudjuk azt is, hogy amint lehetett, otthagyta az Új Nemzedéket és a Pesti Hírlaphoz szerződött.
Németh Niki
