Mindössze 12 éves volt Louis Braille, amikor a vakoknak szóló írás rendszerét kidolgozta. Egy ember szerencsétlenségéből tehát milliók számára sarjadt szerencse. Vajon hogyan élt a Braille-írás feltalálója? Hogyan vakult meg, mi adta később az ötletet az újfajta írásmód megalkotásához, és az végül hogyan vált sikeressé?
A Braille-írás ábécéje
Egy hároméves kisfiú apja nyeregmíves műhelyében játszik. Őrizetlenül oson be, hogy felfedezze az izgalmas játékterepet. A munkapadon észrevesz egy hegyes, kétélű kést, és ki is próbálja. De egy óvatlan mozdulat és a penge a szemébe fúródik. A seb elfertőződik, és a kisfiú számára a világ teljes sötétségbe borul.
A vakok iskolája
Így vesztette el a látását az a Louis Braille, akit ma a Braille-írás feltalálójaként ismerünk. A vakírás kidolgozója éppen 201 évvel ezelőtt, január 4-én született egy Párizs közeli kis faluban, Coupvrayban. Gondolhatjuk: akkoriban egy látássérültnek vajmi kevés esélye volt a boldogulásra. A vakok többsége otthonában élt a világtól elzártan, és egész életében családja támogatására szorult.
Louis Braille
A gyermek Louis Braille-nak (ejtsd. lui brájj) azonban szerencséje volt. Szülei a baleset után nem fogyatékosként kezelték, hanem továbbra is féltő gonddal tanítgatták, egészen addig, amíg a helyi pap is felfigyelt az érzékeny és éles eszű fiúra. A tisztelendő felajánlotta, hogy egy éven át hetente három délelőtt különórákat ad a gyereknek: ennyi tanítás elégnek is bizonyult ahhoz, hogy a kis Louis-t hétévesen felvegyék a helyi iskolába. A gyermek itt továbbra is állta a sarat a tanulásban. Egy idő után azonban be kellett látnia, hogy nem képes mindent hallás útján megtanulni.
Ekkor a pap közbenjárására új lehetőség kínálkozott: a fiút tízéves korában felvették ösztöndíjasként a Párizsi Vakok Intézetébe. Az intézmény alapítója egy bizonyos Valantin Haüy volt, aki még a nagy forradalom előtt hatásos módon szerzett támogatást a vállalkozásra: egy csoportnyi világtalan gyermeket Maria Antoinette elé vitt a versailles-i palotába, hogy azok énekeljenek és muzsikáljanak az uralkodónak. A királynőt annyira lenyűgözte a bemutató, hogy közbenjárására az udvar jelentős összeget biztosított a Szent Viktorról elnevezett intézmény megalapítására. Az 1874-ben felavatott intézetben mintegy 100 diák tanulhatott nyelveket, számtant, földrajzot és zenét, valamint kétkezi mesterségeket: kosárfonást, cipőkészítést, kötést és varrást. Louis Braille azután haláláig ennek az intézetnek a kötelékében maradt: először mint diák, később mint megbecsült oktató.
Az intézetben ekkor még semmilyen különleges írásmód nem volt használatban: a tanárok leginkább csak beszéltek tanítványaikhoz. Volt ugyan a könyvtárban egy tucatnyi vaskos könyv, amikben domború, megemelt betűkkel szerepelt a szöveg – ezek azonban érthető okokból nem voltak túl népszerűek a diákok körében.
Éjszakaiból vakírás
A fordulat akkor következett be, amikor 1821-ben egy Charles Barbier nevű hivatásos katona látogatott el az iskolába. A XVI. Lajos seregében szolgáló tüzérszázados előzőleg kitalált egy „éjszakai írást”, mert a hadgyakorlatok alkalmával nehéznek találta az írásos parancsok sötétben való továbbítását. (Akkoriban még nem ismerték a gyufát.) Barbier pontokat nyomtatott egy erős kartonlapra, amelynek hátoldalán – mivel kiemelkedett a pontok helye – egyfajta kitapogatható írás jött létre. Ez kiválóan alkalmas volt a katonai üzenetek éjszakai közvetítésére; a tüzérszázados azonban arra is rájött, hogy a vakok számára is hasznos lehet a találmány. Ezért kereste fel a vakok intézetének igazgatóját.
Barbier két függőleges pontsort használt, egyenként 5-5, azaz összesen tíz ponttal minden szótag vagy betű számára. Az ötletet az intézetben érdekesnek, ám kissé bonyolultnak találták, hiszen a rendszert látó ember találta ki látó olvasók számára. Az akkoriban 12 éves Louis-t viszont nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy az írást le is lehetne egyszerűsíteni. Éjt nappallá téve dolgozott a fejlesztésen, és mindössze egyetlen nyári szünet alatt kidolgozta saját rendszerét.
A negyven francia betű mellett jelet kellett találnia még tíz írásjelnek és a számoknak is 0-tól 9-ig. Barbier-val ellentétben ő az 5-5 pont helyett csak 3-3 pontot használt két függőleges sorban, és ezzel mintegy 63 jelet volt képes kifejezni. Emellé pedig még hangjegyírást is készített.
Siker, kudarc, majd újra siker
Az újfajta írás futótűzként terjedt el az intézetben, és amikor a 16 éves Louis Braille végzett, már minden tanuló így jegyzetelt és levelezett. A további fejlesztéshez azonban pénzre volt szükség: ekkor támadt az iskola igazgatójának az az ötlete, hogy a kiválóan zongorázó Louis-t bemutassa magasabb körökben, hátha jelentkezik egy tehetős mecénás. Nem is csalódott: a koncert után az elragadtatott arisztokraták gyűjtést rendeztek, és az így összegyűlt pénzből megindulhatott a speciális könyvek nyomtatása.
A kezdeti sikerek után viszont olyan időszak következett, amikor senki meg nem mondta volna, hogy az újfajta írás egyszer világhódító útra indul. 1842-ben ugyanis új igazgatót kapott a vakok intézete, és Armand Dufau először betiltotta, majd elégettette az összes addig elkészült Braille-könyvet. A diákok lázadása és Dufau becsvágya kellett hozzá, hogy az írás végül mégis befusson. Addigra tudniillik már Lajos Fülöp király is méltatta a találmányt, így az igazgató nem engedhette meg magának, hogy továbbra is ellenálljon. Az 1844-es párizsi ipari kiállításon aztán a nagy nyilvánosság előtt is bemutatták a Braille-írást, ami innentől kezdve egyenes úton indult el a világhír felé.
Ma már a legtöbb nyelvnek megvan a maga Braille-változata, és – bár a számítógép és a modern eszközök kezdik háttérbe szorítani az új évezredben –, ez volt az első és talán legjelentősebb lépés a vakok esélyegyenlőségének biztosítására.
A beteljesült álom
Amikor a Braille-írást megismerte a nagyközönség, Louis Braille már évek óta tüdőbajban szenvedett. Az intézmény dohos és huzatos légköre megtette a maga hatását. A vakírás feltalálója 1852. január 6-án halt meg, mindössze negyvenhárom éves korában.
1878-ban a Braille-írást Párizsban hivatalosan is a vakok iskoláiban használatos, nemzetközi módszerré nyilvánították. 1952-ben – halálának századik évfordulóján – Braille hamvait szülőfalujából, Caupvrayból a párizsi Pantheonba szállították, ahol a francia nemzet legnagyobbjai között helyezték örök nyugalomra. Az ünnepségen ott volt az amerikai Helen Keller is, az első siket és vak, aki egyetemi diplomát szerzett.
Németh Lilla
Jakob Streit: Louis Braille, Öregmalom Kiadó, 2008.
