Vámbéry Ármin híres magyar orientalista nyelvész és utazó volt. Az Oszmán Birodalom nyelvének elsajátítása után álruhában járta be Közép-Ázsiát, majd útjáról több sikeres beszámolót tartott Európa szerte, és tucatnyi könyvet jelentetett meg a témáról. Különösen fontos, hogy első kézből tudott beszámolni az oroszok közép-ázsiai terjeszkedéséről, ami az angol birodalom érdekeit is érintette.
Vámbéry Ármin álruhában, dervisnek öltözve járta be a perzsa birodalmat
Vámbéry Ármin (1832-1913) még gyerekkorában félig lebénult az egyik lábára, ez mégsem akadályozta meg abban, hogy több ezer kilométeres úton járja be Közép-Ázsia akkor még az európaiak számára többnyire ismeretlen tájait: a középkori gazdagságáról és kultúrájáról híres muszlim kánságok és emírségek városait, mint Szamarkand, Buhara és Hiva (másik neve Khoraszan). Ugyan nem Vámbéry volt az első vagy az egyetlen európai utazó ezen a vidéken, de ő még a hamarosan befejeződő orosz hódítás előtti állapotban látta Közép-Ázsiát, és magáról a térségben folyó orosz terjeszkedésről is hírt tudott adni Európában. Ez utóbbi témára vonatkozó ismeretei és a hosszú törökországi tartózkodásából származó kapcsolatai tették hasznossá Vámbéryt az angol titkosszolgálat számára. Az angolok tudni akartak az orosz birodalom ázsiai terjeszkedési szándékairól, és Vámbérynek az akkori török szultánig, II. Adbul-Hamidig elérő befolyása hasznos információforrás volt számukra.
Egy nyelvtehetség feltűnése
Vámbéry Ármin szegény németországi zsidó bevándorlók gyermekeként született, Wamberger (mások szerint Bamberger) Hermann néven a felvidéki Dunaszerdahelyen, Pozsonytól nem messze. Nevét diákkorában, az 1850-es években magyarosította. A szegénység és a lábbénulás megpróbáltatásaiból a nyelvképessége és a szorgalma emelte ki a fiatal Vámbéryt. Már középiskolás korában rendkívül gyorsan sajátította el egymás után a különböző idegen nyelveket, kezdve a német, a francia, a latin, az olasz, az angol, a spanyol, a dán, a svéd, az orosz és a szerb nyelvekkel. Állítólag 25 éves korára már az éveinek megfelelő számú nyelvet ismert. Érdeklődését hamarosan a török nyelv és kultúra keltette fel. Már ebben az időszakban a híres magyar őshazakutatók, Reguly Antal és Jerney János nyomdokaiba kívánt lépni. Magyarországnak a törökök 1686-as Budáról való kiűzése óta közös határa volt az oszmán birodalom legészakibb tartományaival. A szerb és román területek csak 1878-ban nyerték el függetlenségüket a török befolyás alól.
Pesti tanulmányai során Vámbéry olyan befolyásos támogatókra lelt, mint báró Eötvös József (1813-1871), aki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke is volt. Vámbéry 25 évesen indult első útjára Konstantinápolyba Eötvös segítségével és biztatásával. A török fővárosban jelent meg első könyve is, a német-török és török-német szótár. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy 1860-ban távollétében beválasztották az MTA levelező tagjai közé. Vámbéry végül is négy évig maradt Konstantinápolyban, ahol tanítóként kezdve lassan egyre magasabb rangra emelkedett. Legmagasabb pozíciójában egy nagyon befolyásos török államférfi, Fuad pasa titkára volt. Törökországi tartózkodása alatt a szorgalmas és nagy nyelvtehetségű Vámbéry a török nyelv sok különböző dialektusát is megtanulta, ami nagy hasznára lett később Közép-Ázsiában, hiszen ott sok helyen a törökhöz nagyon közeli nyelveket beszélnek, mint például a türkmén és az üzbég.
A második út – Közép-Ázsia tájain
Vámbéry 1861-ben tért haza Magyarországra, de az MTA támogatásával még ugyanez év őszén elindult második, még kalandosabb útjára Közép-Ázsia felé. A másik nagy magyar utazóhoz, Kőrösi Csoma Sándorhoz hasonlóan Vámbéry is úgy gondolta, hogy a magyarok eredetét Belső-Ázsiában kell keresni. Kőrösi Csoma azon kevés európai utazók egyike volt, aki még Vámbéry előtt (1821-ben) látogatta meg például Teherán, Meshed és Buhara városait. Kőrösi Csoma azonban csak átutazóban volt, és Európába sem tért már haza, így a muszlim Közép-Ázsiáról szerzett ismeretei sem nagyon jutottak el Európába.
Vámbéry álruhában dervisnek öltözve, és a Rasid Effendi („Becsületes Úr”) álnéven indult neki a perzsa birodalomnak és az azon túl fekvő tájaknak. A több mint két évig tartó út során először Teherán, Iszfahán, és Siráz iráni városait érintette. Ezek után Mekkából hazatérő zarándokokhoz csapódott, és Teheránból indulva 1863-ban jutott el Hivába, Buharába és Szamarkandba. Álcáját végig sikerült megőriznie útja során: nyelvtudásának is köszönhetően sosem leplezték le, pedig helyi kánok és emírek is fogadták audiencián. Hazaútján dél felé kerülve, az afganisztáni Heratot is érintve indult Vámbéry.
Az orosz birodalom már 1730 óta egyre nagyobb befolyásra tett szert Közép-Ázsiában, Kazahsztánnal kezdve. Üzbegisztán területét, ahol Hiva, Buhara és Szamarkand is található, 1850 és 1868 között vette Oroszország védnökség alá, pont abban az időszakban, ami Vámbéry látogatásával is egybeesett. 1894-re az már az egész Közép-Ázsiára – Kazahsztánra, Üzbegisztánra, Türkmenisztánra, Kirgizisztánra és Tádzsikisztánra is – kiterjedt az oroszok hatalma, így Vámbéry volt az egyik utolsó utazó is, aki a közép-ázsiai iszlám kultúrát még az orosz befolyás előtt láthatta. Az angolokat különösen aggasztotta az ázsiai orosz terjeszkedés, mert úgy vélték, hogy az a saját ázsiai érdekszférájukat is veszélyezteti.
Újra Európában
Kétéves útjáról 1864-ben hazatérve Vámbéry Angliában is nagysikerű előadást tartott útjáról, amit azután ugyanabban az évben könyvformában is kiadott „Dervisruhában Közép-Ázsián át” címmel. Innentől kezdve könyvei rendszeresen jelentek meg a magyar mellett német, angol és francia nyelveken is. 1865-től kezdve negyven éven át volt a budapesti tudományegyetemen a keleti nyelvek tanára. A magyarok eredetéről ez időben folyó vitában Vámbéry – valószínűleg saját specializálódásától is befolyásolva – a török-magyar rokonság elméletét pártfogolta. Ez azonban idővel alulmaradt a kutatók többsége között azóta is uralkodó finnugor nyelvi rokonság elméletével szemben. 1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság alapításában, aminek 1889 és 1990 között egy évig elnöke is volt. Az angol földrajzi társaság is tiszteletbeli tagjává választotta Vámbéryt, aki Viktória királynővel (1819-1901) és III. Napóleonnal (1808-1873) is személyesen találkozott.
Vámbéry művei közé tartoznak többek között olyan könyvek, mint a „Vándorlásaim és élményeim Perzsiában”, „ A keleti török nyelvekről”, „A magyar és török-tatár nyelvekbeni szóegyezések”, „Keleti életképek”, „Az Iszlám a XIX. században” és az „Oroszország hatalmi állása Ázsiában”. Ez utóbbi érdekelhette az angol titkosszolgálatot a leginkább. Az angol levéltár néhány 2005-ben nyilvánosságra hozott iratából derült ki, hogy Vámbéry az angol titkosszolgálatnak is dolgozott a századforduló környékén. Angliában Arminius Vambery néven ismerték a magyar keletkutatót. Érdekes irodalmi vonatkozása Vámbéry életének, hogy 1890-ben találkozott Bram Stokerrel, akinek először Vámbéry mesélt a kegyetlen havasföldi uralkodó III. Vlad Tepesről. Róla formázta Stoker Drakula figuráját a hét évvel később megjelenő híres horror regényhez. A regény Abraham Van Helsing nevű professzorához pedig állítólag maga Vámbéry szolgáltatta az inspirációt.
Törökország-szakértő és kém
Az angol titkosszolgálatot Vámbéry közép-ázsiai ismereti és a gyengülő török birodalomhoz fonódó kapcsolatai érdekelték leginkább. Vámbéry II. Abdul-Hamid (1842-1918) török szultánt is ismerte. Az angolok azonban nem az összeomlás szélén álló török birodalom miatt aggódtak, hanem hogy az utána maradó politikai űrt ne az éppen felemelkedőben lévő oroszok töltsék be. Vámbéry a legfelsőbb török politikai körökben keringő információkhoz férhetett hozzá, ezek megszerzéséért fizettek az angolok. Szolgálataiért Vámbéry összesen évi 140 font juttatást és nyugdíjat alkudott ki.
Vámbéry jó kapcsolatát a török szultán udvarával mások is igyekeztek kihasználni. Közéjük tartozott Herzl Tivadar (1860-1904) is, a modern Izrael államának magyar származású megálmodója. A századforduló idején még török fennhatóság alá tartozott Palesztina, ezért szeretett volna Herzl hatni a szultánra, hogy engedélyezze az ottani zsidó letelepedést. Herzl egyébként 1900-ban találkozott Vámbéryvel, aki már akkor bizalmasan elárulta Herzlnek, hogy az angolok számára kémkedik. Herzlt lenyűgözték Vámbéry különleges élménybeszámolói, de nem tartotta eléggé megbízhatónak a tudóst. Úgy ír Vámbéryról, mint aki 12 nyelvet beszél egyformán hibátlanul, de nem tudja, hogy török vagy angol-e inkább. Azt különösen nehezményezte, hogy Vámbéry ötször (mások szerint négyszer) váltott vallást. Ez azt jelezte Herzl számára, hogy Vámbéry leginkább hitetlen, azaz nem eléggé megbízható.
A kalandos életű Vámbéry nyelvészeti elméletei végül nem váltak általánosan elfogadottá, és a nyelvészet kapcsán alig emlegetik őt mérvadó forrásként. Utazásai és beszámolói ugyanakkor kiemelkedően fontosak voltak – nem csupán egyediségük miatt, hanem mert közvetve még a világbirodalmak sorsának alakulására is hatottak.
Péli Péter
