A cikk első részében eljutottunk az öklét rázó ősembertől az M13 nevű gömbhalmazig, ahová elküldtük az első földönkívülieknek szánt rádióteleszkópos üzenetünket. Az olvasó ezúttal űrszondákra és kereskedelmi műholdakra szállhat, valamint piramisok tetejére kapaszkodhat, hogy a csillagközi térben keresse a földi civilizáció nyomait, feltéve, hogy látott már olyat valaha.
A Voyager híres aranylemeze
Léteznek reménytelen helyzetek, amelyek egyesek szerint puszta létezésüknél fogva is reménykeltőek. Dr. Bubó, a híres pszichológus egyik esetének tapasztalatait összegezve például azt mondja, a gyógyításban „sok esetben már az is számottevő eredmény, hogy az orvos életben marad”.
Ilyen fényes kilátásokra nem számíthat az, aki az égboltot kémlelve távoli civilizációk létezését vizionálja tucatnyi Diabolo-koktél (2 rész rum, ½ rész triple sec vagy cointreau, ½ rész száraz vermut, 2 csepp angostura) után, fülledt nyáresti észvesztések alkalmával. Rosszabb a helyzet: mi ugyan üzentünk nekik, de a földönkívüliek válaszát, már ha érkezik egyáltalán, csak ükunokáink távoli leszármazottai észlelhetik majd, ha akkor még létezik a Föld nevű bolygó. Nehéz dolog úttörőnek lenni.
P, mint úttörő
Ha például a szomszéd Dezső bácsi a kert végében tyúkot vág, nem biztos, hogy meghallja a kiáltásunkat, pláne ha éppen hangosan káromkodik az életlen kés miatt. Földi körülmények között ilyenkor az átballagástól a telefonálásig sokféle lehetőség adódik, ha azonban Dezső bácsi a Fiastyúk valamelyik csillagán készül az ebédhez, már bonyolultabb a helyzet. Ezekben az esetekben jönnek jól az űrszondák.
Az első, ilyen szempontból is értékelhető misszió a Pioneer volt. Ez egy amerikai űrszondaprogram, amelynek részeként vizsgálták a Holdat, a bolygóközi teret, a Napot, az óriásbolygókat és a Vénuszt is. A küldetés első szondája a Pioneer–0 volt, ami a Nemzetközi Geofizikai Év előtt tisztelegve végzett volna vizsgálatokat, Hold körüli pályán. 1958. augusztus 17-én indították útnak Cape Canaveralból (az amerikai légierő legfontosabb amerikai rakétaindító bázisáról), azonban bő egy perccel a start után a hordozórakéta felrobbant, a szonda pedig az óceánba csapódott. A Pioneer–10 1972. március 3-án startolt, és ha minden jól megy, körülbelül kétmillió év múlva jut a 68 fényévre lévő Bika csillagkép legfényesebb csillagának közelébe. A Pioneer-11-es egy évvel később, 1973. április 6-án indult útnak, 1974. december 2-án 43 ezer kilométerre közelítette meg a Jupitert, 1979. szeptember 1-jén pedig a Szaturnusz mellett is elrepült 21 400 kilométerre.
A velük küldött, földönkívülieknek címzett üzenet ötletét 1969-ben Carl Sagan amerikai csillagász vetette fel egy konferencián. A távoli lények tájékoztatására a NASA lelkes mérnökei az űrszondákon egy 15,2 x 22,9 centiméteres méretű, arannyal borított alumíniumlapot helyeztek el, amelyekre a mikrovilágtól a csillagokig terjedő földi ismereteket rajzoltak.
A rajz két főszereplőjét, egy üdvözlésre emelt kezű férfit és egy női alakot Sagan felesége, Linda rajzolta. Dr. Horváth András idevonatkozó dolgozata szerint a művész az emberi arcokon több földi faj jellegzetességét próbálta ábrázolni. Az emberpár mögött a távoli címzettek valódi méretarányban láthatják a Pioneer-10 és -11 űrszondák vázlatát. A férfialak mögötti körcikk a szonda 2,7 méter átmérőjű parabolaantennáját, a mellette lévő téglalap pedig annak elektronikus dobozát jelzi. Az ábra megmutatja azt is, honnan indult és merre tart a szerkezet.
Voyage, voyage
1998-ig a Pioneer–10 volt a legtávolabbi űreszköz a Földtől, de a Voyager-1 azóta megelőzte. Kettő is volt (van) belőle; a NASA 1977-ben indította őket útnak a külső bolygók megfigyelésére. Előbb a Voyager-2-est, 1977. augusztus 20-án, majd a Voyager-1-et, szeptember 5-én.
Távoli küldetésük okán ezekből sem hiányozhatott az üzenet, ez a Pioneerek óta eltelt idő miatt a rajzokon kívül már arannyal galvanizált hanglemezen várja a szerencsés megtalálókat. Az ezüstözött alumíniumtokba zárt adathordozót a NASA dolgos mérnökei a Voyagerek központi műszeregységének külső oldalára rögzítették. A lemez lejátszására vonatkozó használati utasítást a borítóra vésték, a művelet megkönnyítéséhez pedig a szondában egy hangszedőfejet helyeztek el a hozzá való tűvel. Már csak lemezjátszót kell hozzá építeni. Nem lehet nehéz, hiszen az intelligens űrlények nyilván nem a porszívón hallgatják Bartóktól a Mikrokozmoszt.
Az aranylemezen többek közt 115 fénykép, természetes hangok – mint például egy szörfdeszka suhanása, a szél zúgása, a madarak rikoltása, a bálnák éneke –, zenék és köszöntők vannak. Utóbbiak ötvenöt nyelven, köztük magyarul hangzanak el. Beszédet mond Jimmy Carter, az Egyesült Államok akkori elnöke és Kurt Waldheim, az ENSZ hajdani főtitkára is. Egy élelmes cég 1992-ben kiadta az anyagot CD-ROM-on, amely a cikk írásának időpontjában hét példányban volt fellelhető (16 dolláros áron) az egyik amerikai internetes kereskedelmi cégnél. (Az érdeklődők keressenek rá a Murmurs of Earth címre a világhálón!)
A teljesség jegyében meg kell emlékezni a LaGeoS-ról is. Ez a diszkógömb kinézetű szerkezet a LAser GEOdynamics Satellite, azaz a lézeres geodinamikai műhold. Kettő létezik belőle; az elsőt 1976-ban állították Föld körüli pályára. A hatvan centiméter átmérőjű, de 411 kilogramm tömegű, alumínium borítású, tömör rézből készült lukacsos lufi alapvető feladata a kontinensvándorlás mérése (a rá vetített, illetve róla visszaverődő lézersugarak segítségével), de ha már ott van a világűrben, üzenettel is ellátták.
Mit ad Isten, erre is fémlapot csavaroztak a szorgos mérnökök, ráadásul megint Carl Sagan útmutatásai alapján. A lapon a számok vannak egytől tízig a kettes számrendszerben, valamint három rajz. Mindhárom a Földet ábrázolja kontinensvándorlós szemszögből: az első 268 millió évvel ezelőtt, a második a fellövés évében, a harmadik pedig nyolcmillió esztendő múlva, akkor, amikor a LaGeoS visszazuhan bolygónkra. Az üzenet megfejtése csak akkor okozhat gondot, ha a plaketten ábrázolt sárgolyó már nem látható.
Látszik a bokorból két nagy...
Apropó látható: a kezdeti próbálkozások, mint például az előző részben említett Littrow harminc kilométer átmérőjű, lángoló csatornája olyan, mint a postaládára kihelyezett „Nem kérek reklámokat” felirat. A szórólapozó a közhiedelem szerint általában nem tud olvasni, de ha esetleg mégis tud, juszt is teleszórja a ládát mindenféle szeméttel. Lottó ötössel felérő helyzetekben az is előfordulhat, hogy éppen a mindig zsémbes Krompaszky néninél fogy el a muníciója, így mi aznapra megmenekültünk.
Ilyen bizonytalan megoldásokban nem bízhattak a tudósok, ezért küldték a kincset érő üzeneteket rádiójelekkel, szondákkal és műholdakkal a kozmikus postaládák felé. Igen ám, de mi van akkor, ha a Voyager 2-es betér valami égi kocsmába, elissza az aranyozott hanglemezt, és a sarokban pipálgatva várja a szebb időket? Erre a kérdésre már az űrszondás üzenetek előtt választ adtak a mérnökök: szóltak az űrhajósoknak, hogy vigyék magukkal a földi szórólapokat.
Az első ilyen eset az Apollo-11-é volt. A holdraszállásról még a kisiskolások is álmukból felébresztve vágják, hogy Neil Armstrong és Edwin Aldrin voltak az első emberek a Hold felszínén (ahová máig összesen 12 űrhajós jutott el). Az Apollo-11 űrhajó legénységének harmadik tagja Michael Collins volt, ő várakozott a parancsnoki egységben, amíg az Eagle nevű holdkomp 1969. július 20-án, egyezményes koordinált világidő (UTC) szerint 20 óra 17 perckor leszállt a Hold felszínére. Ekkor hangzott el Armstrong híres mondata, a sokat vitatott „That's one small step for [a] man, one giant leap for mankind” (egyik olvasatban: „Kis lépés az embernek, de nagy ugrás az emberiségnek”) is. Armstrongék két és fél órát időztek a Holdon, séta közben tudományos kísérleteket végeztek és holdkőzeteket gyűjtöttek, közben azonban kitűzték az amerikai zászlót, és elhelyeztek egy emléktáblát is a Hold felszínén, az alábbi szöveggel: „Here Men From The Planet Earth First Set Foot Upon the Moon, July 1969 A.D. We Came in Peace For All Mankind” (kb. 'Ezen a helyen szállt le Kr. u. 1969 júliusában a Föld bolygóról érkezett ember először a Holdra. Békés szándékkal, az egész emberiség képviseletében jöttünk.').
Volt (van) ott más is, erről azonban csak a nagydioptriájú szemüveget viselő holdlakók értesülhetnek: egy kis fehér tasak, benne többek közt egy szilíciumkorong, amire miniatűr betűkkel 73 állam üzenete volt (van) vésve, továbbá egy aranyozott olajág (a béke jelképe). Az űrhajósok állítólag majdnem megfeledkeztek az üzenet átadásáról, de fontosabb dolguk is akadt: fényképezkedni, majd aludni kellett, aztán a holdkomp felszálló moduljával a parancsnoki egységhez csatlakozni.
Vannak, akik másképp gondolkodnak a kis lépés és a hatalmas ugrás összefüggéseiről. „A legjobb, hidd el nekem, Ugrifüles barátom, gondolkodás nélkül lépegetni” – mutat rá Tüskéshátú A legkisebb ugrifüles című bábfilm egyik epizódjában (A tüsszentő trafikosbódé). A tanácsot megfogadták a következő masina, a KEO alkotói is, mert ez a misszió sehogy nem akar összejönni.
Vér, gyémánt, KEO
Akadnak még a négyes metrónál is reménytelenebb dolgok, ilyen például a KEO műhold. Ez tulajdonképpen egy időkapszula, amit 2010-ben vagy 2011-ben készülnek Föld körüli pályára állítani. Nem tudni, pontosan mikor, a start időpontja hozzávetőleg tíz éve folyamatosan módosul. A legszélesebb körben beszélt nyelvek három leggyakoribb hangja, a K, az E és az O után elkeresztelt műhold üzeneteket tartalmaz majd a Föld lakóitól, és 50 ezer év múlva tér vissza a Földre. A missziót az Európai Űrügynökség és UNESCO is támogatja (olyannyira, hogy utóbbi szervezet 1999-ben a XXI. század projektjének választotta a tervet). Postán vagy az interneten bárki írhat üzenetet – ennek végső dátumát is sokszorosan módosították; a legutóbbi az idei év utolsó napja. A műholdnak elegendő a kapacitása ahhoz, hogy a Föld összes lakójától továbbítson egy hatezer karakternek megfelelő digitális üzenetet. Ezeket a műhold indítása után felteszik a világhálóra is.
A KEO-t egy francia művész-tudós, a tavaly novemberben elhunyt Jean-Marc Philippe, az úgynevezett „űrművészet” (space art) egyik úttörője találta ki. Így talán érthető, hogy a műhold nem egy szerény alumíniumlapot, hanem egy gyémántot visz magával a kozmoszba, amelybe egy vércsepp, valamint egy kis levegő, tengervíz és föld lesz bezárva. A gyémánt egyik oldalára az emberi DNS mintáját vésik majd. A KEO-n csillagászati óra is lesz, ami néhány pulzár (gyorsan forgó, erős mágneses térrel rendelkező neutroncsillag) forgási sebességét mutatja. A csomagban vannak fényképek a Föld népeiről, de belekerült a jelenkor alexandriai könyvtára, legalábbis annak digitalizált kötetei is.
Az üzenetek és a könyvek üvegből készült, sugárálló DVD-lemezekre kerülnek. Mivel a távoli bolygók civilizált népei nem biztos, hogy ilyen adathordozókon őrzik a Barátok közt legszebb részeit, többféle szimbolikus utasítás mutatja majd nekik, hogyan építsenek DVD-lejátszót. A KEO műhold egyébként akkora, mint egy strandlabda: 80 centiméter átmérőjű, és abban is hasonlít műanyag kollégájához, hogy belül szintén üreges. Gömb alakú felületére a Föld térképe van gravírozva, az ábrát több, többek közt egy alumínium és egy titán réteg is védi, a rétegek között pedig vákuum van. Az így felvértezett űrgömb ellenáll a kozmikus sugárzásnak, az űrszeméttel való esetleges ütközéseknek, és a tervezők reményei szerint az atmoszférába történő visszatérést is átvészeli majd. A KEO úgynevezett passzív műhold (mint a LaGeoS): nem visz magával kommunikációs berendezést. A tervek szerint egy Ariane-5 rakéta segítségével 1800 kilométeren áll majd pályára. Utazási ideje, az 50 ezer év is szimbolikus, ennyi idő telt el azóta (legalábbis a keósok szerint), hogy az emberiség elkezdett művészettel foglalkozni.
Chips a Marson
Ötvenezer évbe sok dolog belefért, jutott idő feltalálni a reklámokat is, amelyek olyannyira kinőtték magukat, hogy az utóbbi években már a kozmoszra kacsintgatnak. A világ egyik leglátogatottabb internetes portálja például az emberiség lézerüzenetét lőtte egy, az űrből is látható felületre 2006. október 25-én, a mexikói Teotihuacánban álló Nap-piramis tetejéről. Azért, hogy a fényképes, videót, vagy éppen hangfájlokat tartalmazó üzenetek a kapszulába kerülhessenek, fizetni kellett, a szervező vállalkozás viszont jótékony célra fordította a befolyt összeget. Az összegyűlt fájlok egy példányát múzeumban helyezték el. A kilövés technikai részleteit nem kötötték az érdeklődők orrára, az azonban biztos, hogy a felhajtás jó PR-húzás volt.
Az igazi agyeldobásra tavaly június 12-én került sor, ekkor ugyanis a Spitzbergákról hat órán át sugározták az űrbe az egyik nagy élelmiszeripari cég chipsének reklámját. A célpont a Földtől mintegy 46 fényévre lévő, 47 UMa jelű rendszer volt. A csillagaszat.hu szerint a hasonló jellegű tevékenységek végzésére régebb óta akad példa. A Krími Obszervatórium rádiótávcsövével például 1999 óta küldenek a világűrbe magánjellegű üzeneteket – jó pénzért cserébe.
Egyelőre nem tudni, mire a nagy hűhó: senki nem képes megjósolni, lesz-e kapcsolatfelvétel a távoli civilizációknak küldött üzenetekből. Jelen állás szerint leginkább Isaac Asimovnak, a science fiction műfaj klasszikusának van igaza, aki szerint az ember előbb fog találkozni a marslakókkal, mint saját magával.
