Négy gyakori tévhit részletes cáfolata. Tényleg butábbak-e a kétnyelvű gyerekek, vagy épp ellenkezőleg? Összekeverik-e a szavakat a többnyelvű felnőttek - és ha igen, szándékosan vagy véletlenül? Ritka dolog-e a többnyelvűség? Végül, de nem utolsósorban: mi köze mindehhez a Fülöp-szigeteki Megasztár nyerítő transzvesztitájának?
A legelterjedtebb nyelvvel kapcsolatos tévhiteket cáfoló sorozatunkban ezúttal a többnyelvűségről lesz szó. Lassabban fejlődnek-e a gyerekek kétnyelvű környezetben? Összekeverik-e a szavakat a többnyelvű felnőttek? Miért érdekes a Fülöp-szigeteki Megasztár?
1. tévhit: A többnyelvűség igen ritka, kivételes eset
Habár a mai Magyarországon valóban nem túl gyakori a többnyelvűség (azért természetesen létezik), a világ népességének többsége nemegynyelvű környezetben él! Számos földrajzi területen több helyi nyelv is megtalálható, amelyek egymással is szoros kapcsolatban vannak. Emellett a gyarmatosító világhatalmak is rendszerint saját nyelvüket tették hivatalossá a kolóniákon, aminek számos máig tartó következménye adódik: mi is több ízben írtunk például az afrikai irodalmakban fellépő helyi nyelv és a gyarmatosító nyelv ellentétről.
2. tévhit: A többnyelvű gyerekek lassabban fejlődnek, és egyik nyelvet sem tanulják meg rendesen
Sokan úgy vélik, hogy a többnyelvűség tulajdonképpen hátrány: a gyerekek összezavarodnak és végeredményképp kevesebbet tudnak, mint egynyelvű kortársaik! Valójában a többnyelvűség inkább előnyökkel jár. Ezek az emberek általában több kultúrában is otthonosan mozognak. (Habár léteznek ellenpéldák: a svájciak rendszerint többnyelvűek, de azonos kultúrájúak.) A többnyelvűség a gondolkodásra is pozitív hatást gyakorol. Ezek a beszélők kreatívabbak, jobban képesek a félrevezető információk figyelmen kívül hagyására, és hatékonyabb a viselkedésszervezésük. Valószínűleg mindez azért van így, mert az, hogy a nyelvek közül a beszédfolyamat minden pontján folyamatosan választani kell, növeli az agy végrehajtó-ellenőrző funkciójú részeinek(elsősorban a prefrontális területeknek) a teljesítményét. A kedvező hatások már kisgyermekkorban megjelennek, és később is fennmaradnak; sőt arra is vannak adatok, hogy az időskorral együtt járó szellemi hanyatlást csökkenti a többnyelvűség.
A szülőknek nem érdemes tehát aggódniuk, még akkor sem, ha azt látják, hogy gyerekük összekeveri a nyelveket, ez ugyanis a korai fázisokban teljesen természetes. Teljesen fölösleges – sőt inkább káros! – kivárni, amíg az egyik nyelven már jól beszél a gyerek, mielőtt a másikkal szembesítjük. Többnyelvű környezetben csakúgy, mint egynyelvűben, a folyamatot nagymértékben elősegíti a változatosság. A kiejtés szempontjából szintén a minél korábbi időpont a kedvező.
3. tévhit: A többnyelvű emberek össszekeverik a nyelveiket
Ez az elképzelés két forrásból táplálkozik. Mint már említettük, a gyermekkori nyelvelsajátítás során valóban feltűnik, hogy a gyerek szabadon keveri a környezetében beszélt nyelveket. Ezt azonban kinövi. Igen ám, de gyakran tapasztalhatjuk, hogy többnyelvű felnőttek különböző nyelveket használnak akár egy mondaton belül is. Például a következő, Fülöp-szigeteki zenés tehetségkutató videóban nem csak a versenyző, hanem a zsűri és a narrátor beszédmódjára is ez jellemző, angol és tagalog elemekkel (ettől függetlenül is érdemes megnézni):
Ezt a jelenséget a nyelvészek kódváltásnak nevezik, és akkor lehet megfigyelni, ha az adott beszélők azonos többnyelvű környezetben élnek. Ilyenkor gyakori, hogy mindig abból a nyelvből merítenek kifejezéseket, amelyik megítélésük szerint jobban illeszkedik a helyzetre. A kutatók több különböző elméletet dolgoztak ki annak a megválaszolására, hogy ez a választás pontosan milyen szempontok szerint történik, de abban egyetértenek, hogy a kódváltás nem negatív dolog, hanem a többnyelvűség természetes része. Sajnos sokan ideológiai megfontolásból ellenzik a kódváltást, és ezzel elbátortalanítják a beszélőket: például ez a helyzet az oroszországi kisebbségek esetébenis.
4. tévhit: A többnyelvű felnőttek egyformán beszélik mindegyik nyelvüket
Habár a fentebbiekből úgy látszik, hogy a téves elképzelések Magyarországon általában negatívak, az ellenkezőjére is akad példa: sokan úgy gondolják, hogy a kétnyelvűek mindkét nyelvüket teljesen egyformán beszélik, azonnal és erőfeszítés nélkül tudnak fordítani egyikről a másikra. A valóságban ez nincs így, több okból is.
A többnyelvű beszélők általában a nyelveiket más-más feladatra használják: például gyakori a család vs. környezet szembeállítás. A magyarországi cigány (romani vagy beás) – magyar kétnyelvű beszélőkre is az jellemző, hogy míg otthon, magánéletükben cigány nyelvüket használják, az iskolában, hivatalos ügyek intézésekor, vagy egynyelvű beszélőkkel való kapcsolatukban a magyart használják. De ugyanez mondható el például az Egyesült Államokban élő magyar származású lakosokról is: a családban magyarul beszélnek, környezetükkel angolul.
Az efféle funkciómegosztásból adódik, hogy a két (vagy több) nyelvet az adott beszélő nem feltétlenül tudja egyformán használni. Habár elvbenminden nyelv minden jelentés kifejezésére tökéletesen alkalmas, a gyakorlatban hiányozhatnak a konkrét szavak, szófordulatok, vagy a beszélő nem ismeri őket: például egy amerikai magyar az angolul tanult szakmája magyar szakkifejezéseit. Az is lehetséges, hogy a nyelv elemei nem bírnak megfelelő érzelmi jelentéssel: a többnyelvű emberek gyakran számolnak be arról, hogy érzelmeiket egy bizonyos nyelven szeretik, tudják a legjobban kifejezni. (Ez nem feltétlenül az, amelyiket előbb sajátítottak el, vagy amelyiket a családban használnak!) Gyakori az is, hogy más kulturális normák kapcsolódnak a nyelvekhez – ebből eredhet az a Magyarországon talán kevésbé elterjedt tévhit is, hogy „más személyiségűek” lesznek a beszélők a váltáskor.
Kétnyelvű (orosz, vepsze) helységnévtábla (Forrás: Wikimedia commons)
Takács Boglárka
