Siket vagy süket? Van-e a jelnyelveknek nyelvtana, és hasonlít-e a környékbeli beszélt nyelvekére? Ki lehet-e találni tippeléssel, mit jelentenek a jelek - egyáltalán mindig ugyanazt jelentik-e? Minderről, sőt még többről is szó esik cikkünkben, Obamával és indiánokkal!
Sokan úgy képzelik, hogy a jelnyelvi beszélők mind megértik egymást, mert a jelnyelv univerzális. Ezzel szemben az igazság az, hogy rengeteg különböző jelnyelv létezik, ezek közül egyesek többé-kevésbé kölcsönösen érthetőek, mások viszont egyáltalán nem! A jelnyelvek között is hasonló rokonsági kapcsolatok léteznek, mint a beszélt nyelvek között, de nem azok mintájára. Például a Magyarországon használt magyar jelnyelv az osztrák jelnyelvvel van rokonságban. Ez valószínűleg azért alakult így, mert az Osztrák-Magyar Monarchia idején Bécsben képezték a siketek tanárait; Szlovákiában és Csehországban is megfigyelhetőek ugyanilyen hasonlóságok. (Érdekes, hogy amikor amerikai kutatókfelmérték a régió jelnyelveit, azt várták, hogy az orosz jelnyelvre fognak hasonlítani, és ez egyáltalán nem igazolódott be.)
A jelnyelvet anyanyelvükként használó siket beszélők rendszerint egybenkétnyelvűek is, a helyi jelnyelvet és a beszélt nyelv írott változatát egyaránt ismerik. A jelnyelvek írott változatait általában inkább csak a tudósok használják, a hétköznapi emberek egyszerűen a helyi beszélt nyelven írnak.
Fontos még, hogy a jelelt nyelvek nem ugyanazok, mint a jelnyelvek: az előbbiek valamely beszélt nyelv egy az egyben jelekre átfordított változatai. Általában ideológiai okokból használják őket...
Tévhit: A jelnyelveknek nincs nyelvtana
Többféle olyan téves elképzelés is létezik, ami szerint a jelnyelvek valamilyen tekintetben nem teljes értékű nyelvek. Ilyen például az, hogy pusztán a mondanivaló egyszerű elmutogatásával állnak elő, és nincsen nyelvtanuk. Mintha a "Peti keresi a láncfűrészét" helyett azt mondanánk, hogy "Peti keres láncfűrész".
Ez a tévhit valószínűleg onnan ered, hogy a jelnyelvi jelek jobban hasonlítanak az általuk jelölt dolgokra, mint a beszélt nyelv hangsorai. Így a jelelést elnézve néhány szót be lehet tippeléssel azonosítani – például a magyar jelnyelvi “terhes” elég egyértelműen a mama hasára vonatkozik (habár az odavezető “szeretkezés” már kevésbé kézenfekvő!). Ebből adódik a következtetés, hogy a többi szó is hasonló, csak a nagy sebesség miatt nem egyértelmű. A nyelvtani elemek korántsem ilyen szembeötlőek, és innen már csak egy lépés azt gondolni, hogy nem is léteznek!
A jelnyelveknek igazából ugyanolyan bonyolult nyelvtana van, mint a beszélt nyelveknek. Sőt számos beszélt nyelvekre jellemző nyelvtani jelenségnek a megfelelője is létezik jelnyelvekben, akár olyan esetben is, ha az adott földrajzi terület beszélt nyelve nem tartalmazza ezeket! Például a magyarban sok esetben elhagyhatóak a névmások, az angolban nem (ezt pro-dropnak hívják a nyelvészek). Mondhatjuk, hogy “Esik.”, míg angolul muszáj, hogy a mondatnak alanya legyen: “It is raining.” (Kb. “Az esik.”) Ez alapján azt várnánk, hogy az amerikai jelnyelvben szintén nem lehet elhagyni így az elemeket, pedig igen!
Egy másik érdekes példa, amiben az amerikai jelnyelv a magyar beszélt nyelvre hasonlít: mindkettőre jellemző a topikalizáció. Ez kicsit leegyszerűsítve azt jelenti, hogy azok a dolgok, amiket ki szeretnénk emelni, a mondat elejére kerülnek:
A kutya a macskámat kergette. → ebben nincs topikalizáció
A macskámat kergette a kutya. → ebben viszont van
A beszélt angolban csak nagy nehezen lehet hasonlókat kifejezni. “My cat was the one that was chased by the dog”? Az amerikai jelnyelvben viszont ugyanaz történik, mint a magyarban, sőt még egy nyelvtani jellel (a szemöldökök felvonásával) is jelzik azt, hogy a macska a mondat topikja.
A következő videóban egy amerikai siket fiatalember rémtörténetet jelel. Látható, hogy ha nem ismerjük a nyelvet, akármennyire lelassítjuk, akkor sem értjük meg, miről van szó:
Tévhit: A jelnyelvi jelek nem rögzítettek
Ez a tévhit az előzőhöz hasonlít, csak nem a nyelvtanra, hanem a szókészletre vonatkozik: eszerint a szavak az adott pillanatban keletkeznek, ahogyan éppen jól esik a beszélőnek. Ezzel szemben az igazság az, hogy a jelnyelvek jelkészlete ugyanannyira előre meghatározott, mint a beszélt nyelveké. (Ez nem jelenti azt, hogy ne keletkezhetnének új szavak szóalkotással, mint bármilyen természetes nyelvben.)
Tehát ha egy siket embertársunknak összevissza kalimpálunk a levegőben, azzal nem jelnyelvet fogunk előállítani, hanem inkább csak felidegesítjük. Írásban is vannak kerülendő kifejezések: a “süket”, “süketnéma” szavakat általában pejoratívnak érzik (a siketek nagy része egyébként sem néma...), hasonlóképpen a “jelbeszéd” és “mutogatás” használata a jelnyelvre is lebecsülő és azt a benyomást kelti, hogy fogalmunk sincs a témáról.
Tévhit: A jelnyelveket csak siketek használják
Habár a siketek alkotják a jelnyelvi beszélők legnagyobb csoportját, azért korántsem csak ők használnak valamilyen jelnyelvet. Ide tartoznak még a siketek halló családtagjai, a jeltolmácsok, azok az emberek, akik valamilyen okból kapcsolatba kerültek a siket közösséggel, vagy egyszerűen érdeklődnek a téma iránt.
Aki hall is és valamelyik jelnyelvet is beszéli - mint például Stephen Torrence -, csinálhat dalokat tolmácsoló videókat:
Léteztek és léteznek olyan jelnyelvek is, amelyeket elsősorban halló emberek használnak. Például a gyarmatosítók megjelenése előtt az észak-amerikai indiánok számos különböző csoportja ugyanazt a jelnyelvi pidgint használta közvetítőnyelvként. Ez a Plains Indian Sign Language, ami ma is létezik, de a kihalás szélén áll.
Olyan elszigetelt vidékeken, ahol a siketség genetikailag gyakoribb, gyakran kialakulnak olyan jelnyelvek (nem pidginek!), amelyeket a halló lakosság is ismer és használ. Ilyen például a ghánai Adamorobe falu vagyegy izraeli beduin közösség.
Tévhit: A jelnyelvek mind mesterséges nyelvek
Sokan úgy képzelik, hogy a jelnyelvek mind úgy alakulnak ki, hogy egy jószándékú pedagógus kitalálja a jeleket, aztán megtanítja őket a siket gyerekeknek. Ez talán onnan ered, hogy az ábécé betűinek léteznek jelelt megfelelői, amelyek rendszerint tényleg mesterséges eredetűek. Viszont ezt az ujjábécét általában csak akkor szokás használni, ha valamit le kell betűzni, például ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan kell írni annak a politikusnak a nevét, akivel aktuálisan tele van a média. Meglehetősen lassú és nehézkes módja lenne a kommunikációnak az állandó betűzgetés.
A következő videóban egy fiatal hölgy arról beszél amerikai jelnyelven (angol felirattal), hogyan kezdtek el használni Obama nevére a kényelmetlen betűzés helyett egy külön jelet. Az anyanyelvi jelelőknek rendszerint van saját név-jelük, de az amerikai elnököknek általában nem szokott lenni:
Takács Boglárka
