Máig felfedezett magyar nyelvemlékeink egytől-egyig különlegesek, megtalálásuk és birtokunkba jutásuk története gyakran kalandos, sőt néhányuk fennmaradása igencsak a véletlen műve. Cikkünkben áttekintjük a legeket, az első írott magyar szótól az első versen át, egészen az első magyar nyelvű könyvig, valamint kiderül az is, hogy melyik kódexet tartják a legszebbnek és miért.
Legkorábbi nyelvemlékeink még nem összefüggő szövegek, csupán szórványemlékek: latin sorok közt egy-egy lefordíthatatlan magyar szó, esetleg szókapcsolat. Hogy az első leírt magyar szavakat megtaláljuk, egészen az államalapítás utánig kell visszamennünk az időben. A kereszténység felvételével ugyan a latin vált az írásbeliség nyelvévé, viszont a tulajdon- és helységneveket valamint a határjelek neveit az írástudók nem tudták latinra fordítani, így ezek magyarul kerültek bele az okiratokba. Az első magyar szavakat az 1055-ös Tihanyi alapítólevélben olvashatjuk. Az alapítólevelet, amelyben a tihanyi apátságnak adományozandó birtokok felsorolása és a birtokhatárok szerepelnek, I. Endre állíttatta ki, a feltételezések szerint Miklós püspök fogalmazta, leírója pedig egy magyarul tudó, de ismeretlen személy lehetett. Különlegessége az alapítólevélnek, hogy a tulajdon- és helységnevek mellet az első összefüggő magyar mondat töredéket is tartalmazza:feheruuaru rea meneh hodu utu rea. Vagyis: 'Fehérvárra menő hadíútra.'
